EURO-2020: Az UEFA elnöke nem támogatja az összeurópai kontinenstornát

Az Európai Labdarúgó Szövetséget vezető Aleksander Ceferin a jövőben nem támogatja a mostanihoz hasonló, összeurópai kontinenstornákat.

EURO-2020: Az UEFA elnöke nem támogatja az összeurópai kontinenstornát
Fotó: TASR

A szlovén sportvezető indoklása szerint nem fair, hogy egyes válogatottak szinte végig hazai környezetben játszhattak a vasárnap záruló viadalon, míg másoknak folyamatosan utazniuk kellett.

"Ez túlságosan nagy kihívás és egyáltalán nem korrekt, hogy volt, akinek több mint tízezer kilométert kellett utaznia, és volt, akinek alig ezret" - fogalmazott Ceferin, aki szerint ez nemcsak a csapatokkal, de a szurkolókkal is kitolás.

"Néhányuknak Rómából Bakuba kellett volna utazni pár nap alatt. Érdekes ez a lebonyolítás, de nem hiszem, hogy gyökeret ver és valaha megismételjük" - jelentette ki az elnök.

A mostani Eb-t 11 ország egy-egy városában - köztük Budapesten - rendezték, a következő, 2024-es tornának Németország tíz városa ad majd otthont.


MTI